dr. Szabó Szabolcs

Budapest két déli kerületének lakosait, a Csepelen és Soroksáron élő közel százezer embert képviselem a magyar parlamentben immár 2014 óta. Független politikusként, az ellenzéki pártok támogatásával.

Eredeti hivatásom szerint geográfus vagyok. Gyulán születtem 1979-ben, Békéscsabán közgazdasági és külkereskedelmi szakközépiskolában érettségiztem, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytattam tanulmányaimat, ahol diplomát, majd doktori fokozatot szereztem.2009 óta vagyok az egyetem adjunktusa, politikusi tevékenységem miatt jelenleg fizetés nélküli szabadságon.
2021 őszén az ellenzéki pártok előválasztásán a Momentum Mozgalom által támogatott jelöltként ismét bizalmat és megerősítést kaptam arra, hogy a 2022-es parlamenti választáson az ellenzék közös képviselője legyek és harmadszor is legyőzzem a kormánypártok jelöltjét.

Képviselői munkám

A parlamentáris demokráciákban az országgyűlési képviselők választóiktól a törvényalkotásra és a törvényeket alkalmazó és végrehajtó hatalom ellenőrzésére kapnak megbízatást. E munka eredményességét az adott demokrácia állapota jelentősen befolyásolja, és erről sajnos az elmúlt 10 évben semmi jót nem mondhatunk el. A jelenlegi kormánypártok folyamatosan szűkítették a parlamenti ellenzék mozgásterét, 2/3-os többségük birtokában szinte teljesen kiüresítették a képviseleti demokrácia tartalmi kereteit. Gyakran tapasztalom ezt az Országgyűlés Kulturális Bizottságának tagjaként, ahol az oktatás, a tudomány, a kultúra, a sport és a média problémáival foglalkozunk. Ellenzéki társaimmal együtt számos javaslatot tettünk ezek megoldására, de a kormánypártok képviselői ezeket rendre leszavazzák, a megoldások helyett az állami iskolákat és egyetemeket a fékevesztett kultúrharc és a pártpolitika játszóterévé tették.

Képviselői munkám meghatározó része választókörzetemben, Csepelen és Soroksáron folyik. Segítőimmel mindkét kerületben képviselői irodát üzemeltetünk, ahol folyamatos lehetőség van a személyes találkozásra, képviselői fogadóórákra. Igyekszem felhasználni a közösségi média eszközeit és emellett rendszeresen 35-40 ezer példányban megjelenő hírlevélben is tájékoztatni a két kerület lakosságát, Támogató csapatommal gyakran szervezünk közéleti és kulturális programokat, igen kiterjedt karitatív tevékenységet végzünk. Ennek is köszönthető, hogy 2018-ban másodszor is megtiszteltek a bizalmukkal a csepeli és a soroksári választók. Most arra készülünk, hogy 2022-ben harmadszor is legyőzzük a Fidesz jelöltjét, és 2022-tól immár a kormányzati többség tagjaként nekikezdhetünk végre a valódi helyi problémák megoldásának.

A CSEPELIEK ÉS A SOROKSÁRIAK SZOLGÁLATÁBAN

Normális közlekedést Csepelen és Soroksáron!

A legfontosabb beruházások nem valósultak meg 2010 óta.
Soroksárnak vasúti aluljáróra van szüksége, Csepelnek új Duna-híd és felújított Gubacsi híd, valamint a Gerincút folytatása kell.

A csepeliek és soroksáriak tisztaságra, békére és biztonságra vágynak!

Sokan jogosan panaszkodnak a közbiztonságra és a közterületek tisztaságára.
Ezen akkor tudunk segíteni, ha a Fővárosnak elég állami forrást adunk a köztisztaság biztosítására és az utak karbantartására. Erősíteni fogjuk a rendvédelmet!

21. századi oktatásra van szüksége Csepelnek és Soroksárnak!

Ha nincs jól működő oktatási rendszere ez országnak, akkor nincs jövője sem!
Megbecsült oktatókra, motivált és fejlődő diákokra, az iskolarendszerben megbízó szülőkre van szükség.

Nem hagyjuk a rászorulókat az út szélén!

Polgártársaink közül sokan élnek rossz körülmények között, akiken nem segít a Fidesz.
Mi már ellenzékiként is napi szinten segítünk élelmiszerrel a rászorulóknak.

Nekem tényleg Csepel és Soroksár az első!

A fideszes politikusok a saját érdekeiket az emberek érdekei elé helyezik.
Németh Szilárd Csepel legnagyobb ingatlanbárója lett, miközben a sokadik stadion építése miatt mi a lepukkant hév helyett is pótlóbuszozhattunk 14 hónapig.

Legyen Magyarország mindannyiunké!”

A JÖVŐ SZÖVETSÉGE

Miért indul az ellenzék közösen?

Miután a Fidesz 2010-ben kétharmados többséget szerzett, mindent megtett azért, hogy akkor se lehessen leváltani, ha már nem áll mögött e a magyar választók többsége.
Olyan választási rendszert talált ki és fogadott el egyedül, amelyben csak ő győzhet, ha mindenki más külön indul.
Az együtt indulás pedig sokáig elképzelhetetlen volt.
Az elmúlt évek alatt azonban az ellenzéki politika a korábbi széthúzás helyett az összefogás útjára lépett.

Dr. Szabó Szabolcs és Marki-Zay Péter

A szövetség

A választók követelték ki, hogy a pártok ne azt keressék, ami elválasztja, hanem azt, ami összeköti őket.
És kiderült: egy lopásra és gyűlöletkeltésre építő, és az emberekkel nem törődő erővel szemben jól megfér egymás mellett a konzervativizmus és a szociáldemokrácia, a nemzeti elkötelezettség, a liberalizmus és a zöldpolitika is.
Mert bár vannak a pártoknak egymással vitáik, de még több olyan kérdés van, amiben egyetértenek.
Az előválasztáson, amelyen több mint 800 ezren vettek részt, eldőlt, ki lesz az a 106 közös jelölt, aki az ellenzék színeiben elindulhat a választáson, és a közös miniszterelnök-jelölt személye is kiderült.
Így most 106 erős jelölttel és Márki-Zay Péterrel, a legesélyesebb miniszterelnökjelölttel együtt a 2019-es önkormányzati választás után újra megmutatjuk, hogy tudunk jobb, igazságosabb és tisztességesebb ajánlatot tenni a választóknak a parlamenti választáson, velük együtt végre legyőzzük ezt a hitvány, gonosz rendszert, és Magyarország újra mindannyiunk hazája lesz.

Álljon mellénk már most!

Bár a választás tavasszal lesz, már most sincs vesztegetni való időnk!
A győzelemhez kemény munka kell, ebben pedig mindenkire számítunk, aki hiszi, hogy Magyarország útja csak felfelé vezethet.

  1. Hamarosan kezdődik az egyéni képviselőjelöltek ajánlásgyűjtése. A közös ellenzék pultjainál vagy az önhöz becsengető aktivistáknál is alá lehet írni az ajánlóíveket.
  2. Az országgyűlési választás tisztasága érdekében elengedhetetlen, hogy minden szavazókörben legyen ellenzéki szavazatszámláló. Összesen 20 ezer emberre van szükségünk. Jelentkezzen szavazatszámlálónak a 20k.hu oldalon!
  3. A Fidesz elképesztő kommunikációs túlerejével szemben is erős kampányra van szükség. Kérjük, támogassa pénzzel a közös kampányt, akár 1000 forint is nagy segítség!
  4. Győzze meg barátait, ismerőseit, hogy támogassák az ellenzék kampányát, és adják le szavazatukat a választáson! Mindannyiunk jövője a tét!

Már az életünk a tét

A világ összes országa közül Magyarországon az egyik legmagasabb a koronavírushoz köthető lakosságarányos halálozás.
Igaz, a két éve tartó világjárvány bármilyen kormány alatt sok ezer ember halálához vezetett volna, de bármilyen kormány jobban kezelte volna a járványt, mint Orbán Viktor kormánya.
A felelőtlenség, a titkolózás, a használatlanul kidobott tesztek, a nem létező kontaktkutatás, a keleti vakcinákat dicsőítő propaganda, a bizonytalankodás, az egészségügy gyalázatos állapota és az egészségügyi dolgozók semmibevétele számtalan olyan honfi társunk életébe került, aki még ma is velünk lehetne.
A járványkezelés tragikus kudarca is intő jel: a következő választás szó szerint élet-halál kérdése lesz.

Lépjen velünk kapcsolatba!

Dr. Szabó Szabolcs

Kedves csepeliek és soroksáriak!

Nem volt könnyű a  harmadik  győzelem. A sikerhez nagyon sokak tevékeny közreműködésére,  az ellenzéki összefogás pártjainak támogatására volt szükség.

Hálás vagyok mindazoknak, akik segítettek a kampányban, minden aktivistának, aki pultozott, szórólapozott, kopogtatott, szavazatot számolt.

Köszönöm valamennyi csepeli és soroksári polgárnak, aki szavazatával támogatott.

Sajnos az országos eredmények alakulása nem nyújt jobb feltételeket képviselői munkámhoz mint korábban volt, de ígérem, hogy minden lehetőséget meg fogok ragadni, hogy a jövőben is méltó legyek választóim bizalmára, és képviselői munkámmal  szolgáljam Csepel és Soroksár lakóit.

Dr. Szabó Szabolcs

Sikeresen feliratkozott Dr. Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő hírlevél listájára!